Eltűnt személy keresésében segítettek a megye polgárőrei

2020.11.26

Idős férfi keresésében segítettek a polgárőrök november 25-én, este

A rendőrségre 2020. november 25-én valamivel 19 óra előtt érkezett bejelentés arról, hogy a nap során az egyedül élő férfi elhagyta otthonát és azóta nem tudják, hogy hol van. Családja ezért segítséget kért.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja haladéktalanul a helyszínre irányította a Szegedi Rendőrkapitányság rendőreit. A helyszínen kiderült, hogy a férfi vélhetőleg gyalogosan, Röszkéről Domaszék irányába távozhatott tanyájából, így megkezdték a terület átvizsgálását. A rossz látási viszonyok között -szinte éjszakai sötétben- megkezdett kutatásban részt vettek a Magyar Honvédség rendőrséggel közös szolgálatot ellátó katonái, illetve a röszkei, a mórahalmi, a domaszéki és az újszegedi polgárőrök is.

A férfi házától indult kutatás során, egy csaknem egy kilométerre lévő nádasban, rövid időn belül megtalálták az idős embert, aki csaknem kihűlt. A rendőrök a mentők kiérkezéséig melegítő fóliába és takarókba burkolták az idős embert, akit a mentők végül kórházba szállítottak.

Hírszerkesztő: Horváth S. András

Fotó: polgárőrség

Forrás: police.hu