Eseményekben gazdag szolgálat Mórahalmon
2021. június 12. szombat délelőtt a Szegedi
Szakképzési Centrum Tóth János Szakképző Iskola történetének első ballagásán jó
hangulatban és családias légkörben búcsúzott a tizenegyedikes osztály.
Belvároson gyalogosan áthaladó ballagok útvonalát a polgárőrség biztosította.
-15 óra körüli időben bejelentés érkezett, hogy az 55-ös számú főút 17-es kilométerénél egy személyautó az úttestről lesodródott majd árokba borult. Az autóban kettő utas volt, mindketten könnyű sérüléseket szenvedtek. Baleset szomszédságában lakó polgárőr az otthoni munkáját otthagyva az elsők között ért a baleset helyszínére, ezt követően további polgárőrök is érkeztek és a mentők, rendőrök és a Mórahalmi Önkéntes Tűzoltók kéréseinek megfelelő feladatot látták el. Sérülteknek a polgárőrség ezúton is jobbulást kíván.
- Mórahalmon a Patkó Lovas Színházban megkezdődött a 2021. évi évad. Polgárőrség a városi rendészettel közösen a parkoltatásban segítettek, illetve az előadás végéig gyalogos járőrszolgálatot láttak el a parkolókban. Feladatot a polgárőrség kiemelt létszámmal esemény nélkül látta el.
Tegnap este ünnepélyes megnyitóval kezdődött a Patkó Lovas és Szabadtéri Színház 2021-es évada. Ördög Nóra televíziós személyiség megható gondolatokkal méltatta szülővárosát, ahová "jó hazatérni és látni a település töretlen fejlődését". Nógrádi Zoltán polgármester köszöntötte az elmúlt másfél év hőseit, akik az egészségügyben és a szociális szférában végezték áldozatos munkájukat. Számukra a szombat esti előadást a feltöltődés és a szórakozás jegyében ajánlotta fel a város. Ezek után elkezdődött a Valahol Európában című előadás a nagyváradi Szigliget Színház előadásában.""" - forrás: Móra-Net Televízió
- Végezetül a röszkei polgárőrséggel közösen hajnali két óráig mélységi határvédelmi megerősített közös szolgálat lett végrehajtva a rendőrséggel közösen. Megerősített szolgálat során 1 fő migráns férfi kerület feltartoztatásra.
Szöveg és fotó: Sárközi László
Hír szerkesztő: Magyari Béla