Évértékelő és tisztújító közgyűlést tartottak Domaszéken

2024.05.12

Tisztújító és beszámoló közgyűlésüket tartották a Domaszéki Polgárőr Egyesület tagjai a székhelyükön 2024 május 11-én, szombaton.

A rendezvényt megtisztelte részvételével Sziráki Krisztián Domaszék Nagyközség polgármestere, aki egyben az egyesület tagja is.

Varga Pál, az egyesület elnöke, köszöntötte a jelenlévőket és megnyitotta a közgyűlést. Beszámolója elején ismertette az egyesület taglétszámával kapcsolatos információkat, majd elmondta, hogy e létszámmal látták el a közterületi járőrszolgálataikat és a rendezvények biztosítását és szükség szerint a határvédelmi feladatokat is. Az egyesület az OPSZ Határvédelmi Tagozatának tagja, az ebből adódó feladatokat is ellátják. A 2023-as évben közel tizezer órában láttak el szolgálatot, önállóan és a rendőrséggel együttműködve, a polgárőr gépkocsival több, mint 6000 km-t tettek meg.

Pénzügyi beszámolójában elmondta, hogy a rendelkezésre álló pénzt az önkormányzattól és a megyei szövetségtől kapták, amivel határidőre elszámoltak.

A 2024 évi költségvetési tervet, valamint a 2023 éves beszámolót egyhangúan megszavazták.

Az elnök elmondta még, hogy az önkormányzattal, a rendőrséggel, a helyi civil egyesületekkel és a környező településeken működő polgárőr egyesületekkel kiváló kapcsolatot ápolnak.

Ezután az elnök és a vezetőség lemondott a funkciójáról, megköszönte a tagság bizalmát.

Ezután következett a tisztújítás, amelyen titkos szavazással választották meg az elnökséget. Varga Pál eddigi elnök újból bizalmat kapott. Elnökhelyettesnek választották meg Landberger László  és titkárnak Magyari Attilát.

Sziráki Krisztián, a település polgármestere, hozzászólásában megköszönte az egyesület tagjainak áldozatos munkáját, mely nagyban hozzájárul a község élhetőségéhez. A polgármester kiemelte a lakossággal való kiváló kapcsolattartást. Külön kiemelte Fülöp Ildikó polgárőr szolgálat szervező munkáját, akit mindig el lehet érni, ha szükség van a polgárőrökre. Gratulált az újonnan megválasztott elnökségnek és jó munkát kívánt.

Ezután Varga Pál elnök a kiválóan teljesített polgárőröknek a munkájuk elismeréseként ajándékcsomagot adott át.

Majd ezt követően baráti beszélgetésre és közös vacsora elfogyasztására került sor.

Fotó és szöveg: Magyari Béla