Évet értékeltek Mindszenten

2020.03.15

Mindszenti Közhasznú Polgárőr Egyesület március 14-én tartotta évértékelő közgyűlését a Mindszent Városháza dísztermében.

Bereczki Lajos elnök köszöntötte a megjelenteket és a meghívott vendégeket.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével, Zsótér Károly Mindszent város polgármestere, Szabó Zsolt r. alezredes a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője, Jónás Imre r. alezredes Mindszent Rendőrőrs parancsnoka, a Hódmezővásárhelyi polgárőr egyesület részéről Szula Ferenc elnök, Járási koordinátor, valamint Magyari Béla a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség tiszteletbeli elnöke.

Ezek után az elnök felkérte Kovácsné Lantos Veronikát, az egyesület titkárát a polgárőr egyesület 2019 év munkájának értékelésére.

A titkár asszony köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy az egyesület 2019 évben a kitűzött és vállalt feladatainak megfelelően a város önkormányzata és a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség által meghatározott területi és bűnmegelőzési irányelveknek megfelelően végezte el a munkáját. A rendőrséggel folyamatos kapcsolatot tartanak és aktív szolgálati jelenléttel igyekeznek segíteni a rendőrség munkáját, a közterületi és egyéb feladatainak ellátásához. Az elmúlt évben is folyamatos volt a járőrözés a városban és a tanyavilágban. Összesen 6700 órát töltöttek el szolgálati feladatban és több mint 8000 kilométert tettek meg a szolgálati gépjárművel. Elmondta még, hogy az egyesület nagyon örül a rendőrségtől kapott járműnek és a kerékpárnak.

Ezután pénzügyi és felügyelő bizottsági beszámolók hangzottak el és a 2020 költségvetési tervezet.

A beszámolók végén a közgyűlés elfogadta a beszámolókat és a 2020 évi költségvetési tervet.

Zsótér Károly polgármester köszöntötte a megjelent tagokat, majd köszönetet mondott a polgárőröknek, akik szolgálatot teljesítettek és minden tagnak, aki az egyesület működésében fontos szerepet vállalt. Majd kitért arra, hogy a koronavírus miatt kialakult rendkívüli helyzetre tekintettel kiemelkedően fontosnak tartja a helyi polgárőrséggel való együttműködését is. Véleménye szerint nagyon fontos szerepe lesz a közeljövőben a polgárőrök munkájának, számol a segítségükre. Az önkormányzat a lehetőségeik figyelembe vételével az idén is támogatja a polgárőr egyesületet. A múlt évben székhelyet is biztosított az önkormányzat az egyesület részére, egy épület átadásával.

Szabó Zsolt r. alezredes köszöntötte a jelenlévőket, majd elmondta, hogy a rendőrségnek stratégiai partnere a polgárőrség. A polgárőr járőr szolgálatnak bűnmegelőzés területén is visszatartó ereje van - mondta el a közbiztonságra és a bűnmegelőzés jelentőségére utalva. Majd kitért arra, ami most világban és országunkban is már a legnagyobb probléma a korona vírus járvány, ami teljesen új helyzetet teremtett a rendőrség részére is. Felhívta a figyelmet nagyon fontos most, hogy elkerüljék az emberek a pánikkeltést, amiben a helyi polgárőrség sokat segíthet azzal, hogy a lakosságnak megadják a megfelelő tájékoztatást és figyelnek az elrendelt intézkedések szabályok betartására. Nagyon fontos a lakosok érdekében azt is, hogy ne alakuljon ki Mindszenten gócpont, mert onnantól lehetnek sokkal súlyosabb korlátozó intézkedések is. Végül megköszönte a polgárőr egyesület munkáját, eredményeit, és a szoros együttműködését a rendőrséggel.

Magyari Béla a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség tiszteletbeli elnöke átadta Batiz István elnök úr üdvözletét és köszönetét az elmúlt évben végzett munkáért. Majd kitért az egész világot sújtó koronavírus járványra, és az ezzel kapcsolatos intézkedésekre is. Bejelentette, hogy arra kell számítani, hogy az áprilisban tervezett megyei közgyűlés is elmaradhat. Azt még nem tudja biztosra, hogy meg lesz e tartva a július 4-re kitűzött Csongrád Megyei Polgárőr nap Csanyteleken, de elkezdődnek a szervezési feladatok is. Említette még, hogy az Országos Polgárőr Szövetség elnöke által elküldött körlevélben hívta fel a figyelmet a rendkívüli járványhelyzetre, amely a honlapon is olvasható. Felhívta az egyesület figyelmét, hogy figyeljenek oda az idősekre főként az egyedül álló emberekre, a külterületen illetve a tanyán élőkre is.

A tiszteletbeli elnök megköszönte a rendőrségnek és a város polgármesterének a pozitív értékelést, polgárőröknek az elmúlt évi munkáját.

Végén elismerve a Mindszenti Polgárőr Egyesület 2019 es évi munkáját, oklevelet és ajándéktárgyat adott át az egyesület részére, amelyet az egyesület elnöke vett át.

Majd ezután az öt, tíz, tizenöt és húsz éves szolgátért emléklapot adott át az egyesület tagjainak.

Az egyesület elnöke Varga István polgárőrnek adott át ajándékkosarat kiemelkedő szolgálat ellátásáért.

Írás: Csáki Ferenc

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla