Falunapi rendezvények polgárőr biztosítása Szegváron

2022.08.21

A Szegvári Polgárőr Egyesület augusztus 19-én kezdte az ünnepi hétvége rendezvények biztosítását.

Vígné Somodi Rita az egyesület titkára elmondta, hogy este 20 órás kezdettel motoros bemutató zajlott az önkormányzat előtti téren, amit polgárőreink ifjú polgárőrök segítségével biztosítottak a szervezők felkérésére. A rendezvény ideje alatt segítséget nyújtottak, egy gyermeket szállítottak be szüleivel esésből eredendő kisebb sérülés miatt a Szentesi SBO-ra.

Az éjszaka a rendezvény helyszínének őrzésével folytatódott a szolgálat.

Augusztus 20-án reggel a sport került a középpontba. Futóverseny és kerékpártúra került megrendezésre, melynek zavartalan lebonyolításában polgárőreink segítettek ifjú polgárőreinkkel a hirtelen érkezett eső ellenére.

Az ünnepi rendezvény és az azt követő programsorozat 21-én hajnalban ért véget. Vasárnap délután a sportpályán zárult a több napos szolgálat a megye másodosztályú labdarúgó mérkőzésének zavartalan lebonyolításával.

A három napos rendezvényen nyolc polgárőr és három ifjú polgárőr vett részt, tette hozzá a titkár asszony.

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla