Ferencszálláson megalakult a Polgárőr Egyesület

2021.06.14

A Ferencszállási Polgárőr Egyesület bejegyzése még nem történt meg, ennek ellenére lelkesen készülnek a feladatokra. Az alakuló ülésen 16 fővel alakították meg az egyesületet.

Az alakuló ülésen elfogadták az alapszabályokat és megválasztották a tisztségviselőket. Deák Attila elnök szerint igaz, hogy a fokozódó migrációs nyomás Ferencszálláson még kevésbé érezhető, ám a település az átmenő forgalma miatt az érintett vonalon fekszik.

- Nálunk nem jellemző a bűnözés, ennek ellenére úgy döntöttünk, jobb, ha megelőzzük a bajt. A faluban sokan örültek a hír hallatán, többeket sikerült bevonni a lakók közül. Öt éve lakom a településen, részben Jani János polgármester felkérésére vállaltam el az elnöki tisztséget

- fogalmazott. Hozzátette, fontosnak tartják, hogy segíteni tudják a rendőrség és a katonaság munkáját.

A polgárőrök közfeladatot ellátó személyek, ezért a fe­rencszállási önkénteseknek is vizsgát kell majd tenniük.

A helyi polgárőrség megalakulását segíti a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, amelynek képviseletében Batiz István elnök beszélt a várható feladatokról, és ismertette a jogosultságokat a jelentkezőkkel. Kis Róbert, a Kiszombori Polgárőr Egyesület vezetője is felajánlotta segítségét. A helyi egyesület 16 taggal alakult meg, Deák Attila elnök mellett Papp Ignác elnökhelyettes és Zsótér Rudolf titkár is bizakodó.

- Remélem, a faluban szívesen fogadják majd az önkéntes munkánkat. Mindent meg fogunk tenni, ami tőlünk telik. A betegek és idős emberek segítése mellett a rendezvények biztosításában is részt vállalunk. Hamarosan megkapjuk az en­gedélyt, ezt követően együttműködési szerződést kell kötni a Szegedi Rendőrkapitánysággal és Ferencszállás Község Önkormányzatával. Addig is folyamatosan várjuk azok jelentkezését, akik hozzánk hasonlóan szeretnének többet tenni településünk és az itt élők biztonsága érdekében - fogalmazott Deák Attila.

Fotó: Ferencszállási önkormányzat

Szöveg: Tóth A. Péter /délmagyar.hu/

Hír szerkesztő: Magyari Béla