Ha baj van mindenki segít, Marika néninek új ajtaja lesz

A ház ajtaja tokostól kiszakadt a helyéről, az önkéntes tűzoltók és a közösség minden erejét bevetve segített Marika néninek.

Egy csendes utcában, a mindennapok zajától távol történt valami, ami egy pillanatra megállította az arra járók szívét. Járőrözés közben figyelt fel arra a Subasa,Sziksóstó,Öreghegy Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó egyesület, hogy Marika néni, egy nyolcvan év feletti, egyedül élő idős asszony otthonának bejárati ajtaja tokostól kiszakadt a falból, veszélyesen dőlve állt. Az ajtó már nem védett sem a hidegtől, sem a külvilágtól – a bent maradt kevés meleg is kiszökött rajta.
A tűzoltók és a közösség is rögtön Marika néni segítségére sietett. Azok, akik régóta szemmel tartják őt, tudták: nem hagyhatják így. Marika nénivel gyakran csak egy-egy integetés vált szót, hiszen erősen nagyothall, de ez az apró jel mindig azt jelentette: "még itt vagyok". Most azonban be kellett lépniük hozzá. Segítséget kértek a hivatásos tűzoltóktól, akik gondoskodtak róla, hogy az ajtó újra biztonságosan a helyére kerüljön, és az otthon ismét menedéket nyújtson.
Marika néni háza életveszélyes volt
Odabent azonban egy még fájóbb kép fogadta őket. A hűtő szinte üres volt: egy maréknyi hús, némi töpörtyűnek való – ennyi maradt. A szívük összeszorult, amikor látták, hogy Marika néni a tüzelőt is saját erejéből, baltával próbálja felhasogatni, erején felül, némán küzdve a mindennapokkal. Nem panaszkodott, nem kért – csak élt, ahogy tudott.
Azonnal vittek neki meleg ételt, és megígérték: nincs egyedül. A következő napokban a polgárőrök és a tűzoltók együtt segítenek majd feldarabolni a körülötte lévő fákat, hogy legyen mivel fűtenie. Hálával mondtak köszönetet a Szeged 1-es Hivatásos Tűzoltó egység gyors segítségéért, valamint Árendás Péternek és családjának, akik gondolkodás nélkül csomagoltak készételt, gyümölcsöt és süteményt.
Marika néni büszke, régivágású asszony, idegeneket nehezen enged be az otthonába. Ezért minden segítséget rajtuk keresztül lehet eljuttatni hozzá. Nem sokra van szüksége: némi tartós élelmiszerre, egy gázpalackcserére, tűzifára – és arra a tudatra, hogy még vannak, akik figyelnek rá. Mert néha ennyi is elég ahhoz, hogy egy idős ember ne érezze magát teljesen egyedül a világban.
A bejegyzés alatti kommentek már megoldást mutatnak, hiszen az ásotthalmi tanyasi polgárőr egyesület elnöke, Kereki Sándor felajánlotta, hogy az ajtót tokostól visszaépíti, valamint a vakolás is megoldódik. Az egész közösség hatalmas lelkesedéssel próbál segíteni Marika néninek tüzelővel és tartós élelmiszerrel. Egy másik felajánlás szerint egy vállalkozó tavasszal, teljesen új, biztonsági műanyag ajtót fog beépíteni. Ebből látszik, hogy erős, összetartó közösség mindenre képes.
Fotó: Subasa, Sziksóstó, Öreghegy Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó egyesület
Forrás: Délmagyar.hu
Hírszerkesztő: Magyari Béla
