Iskola kezdéssel kapcsolatos megnyitó ünnepség szegeden a Béke utcai iskolában

2021.09.07

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának és a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat rendezésében Szegeden a Béke utcai általános iskolában került sor az iskolakezdéssel kapcsolatos nyitó ünnepség megtartására 2021. szeptember 07-én 13.00 óra kezdettel

Az Identitás program keretében a Megyei Önkormányzat a gyermekek részére balesetmegelőzési rajzpályázatot hirdetett. Ezek győzteseit köszöntötte Gémes László elnök úr, majd elismeréseket adott át a rajzpályázat nyertes tanulóinak.

Az első helyezett alkotásából kresz táblákat is készítettek, melyek Szeged és a megyében található nagyvárosok általános iskoláinál kerülnek kihelyezésre.

Dr. Mózesné Toronykői Márta r. alezredes a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnüldözési Osztályának a vezetője felhívta a gyermekek figyelmét a közlekedési szabályok maradéktalan betartására, illetve az ezzel kapcsolatos gyermekbiztonsági programok megismerésére kérte fel a jelenlévő tanulókat.

Vad Róbert úr r. őrnagy úr a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Balasetmegelőzési Bizottságának a titkára az őszi közlekedéssel kapcsolatban tanácsokat adott a szülők és gyermekek részére is. Kérte a szülőket és a diákokat, hogy figyelmesen és körültekintően közlekedjenek, illetve kérte "hogy higgyen mindenki a saját szemének". Minden esetben győződjenek meg arról, hogy a járművezetők biztosították-e részükre az elsőbbséget.

Ezt követően a figyelemfelhívást szolgáló közlekedési táblát ünnepélyesen elhelyezte Gémes László elnök úr és Nagy Sándor alpolgármester úr.

Batiz István a polgárőr szövetség megyei elnöke hozzászólásában elmondta, hogy az Országos Polgárőr Szövetség a 2021-es évet a balesetmegelőzés évének nyilvánította, ebből adódóan kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek és tanulók közlekedésre is. A megye valamennyi településén a hónap első 4 hetében 7-8 óra között polgárőrök teljesítenek szolgálatokat az iskolák közvetlen környezetében, segítve ezzel a tanulók biztonságos közlekedését. A lehetőségek függvényében igyekeznek a délutáni iskolavégzés időpontjában is figyelmet fordítani az intézményből távozó diákok biztonságos közlekedésére. Kérte, hogy az iskolák igényeljék az egyesületektől a mobil kresz parkok kitelepítését, hogy gyakorlati oktatásokkal is segíthessük a tanulók közlekedési kultúrájának elmélyítését.

Végezetül a megye valamennyi tanulójának balesetmentes közlekedést kívánt.

Fotó és szöveg: Apjok Katalin

Hírszerkesztő: Magyari Béla