Járási közlekedés biztonsági nap volt szentesen

2019.05.20

Sikeresen zárult május 18-án az első Járási Közlekedésbiztonsági Nap Szentesen. A rendezvényt Szentesi és Hódmezővásárhelyi járási koordinátorok szervezték a Szentesi Polgárőr Egyesület székhelyén és a Tuti Autós iskola vezetéstechnikai pályáján.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Balog Szabó Imre rendőr ezredes a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője, Kun József rendőr alezredes a Csongrádi Rendőrkapitányság mb. vezetője, Kálmán Rajmond alezredes a Szentesi Tűzoltóság parancsnoka, Batiz István a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke és Antal Balázs Tibor Szentes Város Önkormányzat képviselője.

Gilinger István a Szentesi polgárőr egyesület elnöke és Balog Szabó Imre rendőr ezredes a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg a rendezvényt.

Az elnök, aki egyben járási koordinátor is, köszöntötte a megjelenteket és ismertette a nap szakmai programját. Elmondta még, hogy a mai napon a két járás közösen szervezte meg a mai szakmai napi találkozót. A rendezvény költségeit a megyei szövetség biztosította pályázaton erre a célra nyert pénzösszegből. A rendezvényen program volt, a közlekedésbiztonsági verseny előadása után a tűzvédelmi ismeretek, újraélesztés és elsősegély nyújtási ismeretek, polgárőr szakmai ismeretek, a rendőrséggel történő együttműködés szakmai tapasztalatai és polgárőr teszt kitöltése, Tuti Autós Iskola és a rendőrség előadásában közlekedés biztonsági ismeretek, annak gyakorlati végrehajtása, teszt lapok kitöltése és a végén ünnepélyes eredményhirdetés.

Balog Szabó Imre kapitányságvezető maga és a város lakosságának nevében köszöntötte a megjelenteket a polgárőr szakmai napon. Kiemelte, hogy a polgárőrség stratégiai partnere a rendőrségnek. A polgárőrség együtt fejlődik a rendőrséggel, együtt újul meg és közösen tudják szolgálni Csongrád megye lakosságát. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a polgárőrség is gyarapodjon tudásban és szerezzen szakmai ismereteket. Ez a rendezvény azt a célt szolgálja, hogy a polgárőrök a tudásukat gyarapítsák, Elmondta még, hogy mióta Gilinger István az elnök a helyi polgárőrség sokat fejlődött. Együtt hozták létre a polgárőr vízi tagozatot is. Lesz a polgárőrségnek saját lőtere, ami egyben szabadidő központ is. A szakmai naphoz sok sikert kívánt a kapitányság vezetője.

Reggel 8 órától gyülekeztek a polgárőrök, összesen mintegy 10 polgárőr egyesületből mintegy 50 fő vett részt a rendezvényen. A Csongrádról is képviseltette magát a Tisza-táj polgárőr egyesület.

Az elméleti felkészítés és a teszt vizsga a szentesi polgárőr egyesület székelyén zajlott le.

Tűzvédelmi ismereteket a helyi tűzoltóság parancsnoka ismertette a részvevőkkel. Az egészségügyi ismereteket a mentőállomás vezetője tartotta meg gyakorlati bemutatóval egybekötve.

Varga Zsolt rendőr őrnagy a polgárőrség és a rendőrség együttműködéséből adódó szakmai feladatokat ismertette a részvevőkkel és a végén polgárőr tesztlapok kitöltésére is sor került.

A közlekedési ismereteket a Tuti Autós iskola és a rendőrség előadói közösen végezték. A gyakorlati vezetést az iskola rutin pályáján tartották meg. A közlekedésbiztonsági verseny előadással és KRESZ teszttel készült a helyi polgárőr egyesület és a Tuti Autós Iskola. A közlekedési biztonsági előadáson kiemelten kezelték a gyalogos és kerékpáros közlekedés legfontosabb szabályainak ismertetését az előadok. Végül közösen kilátogattak a lőtérre is, ahol a résztvevők megismerhették az épülő szabadidő központot is. Itt szintén az elnök tartott egy rövid tájékozatót.

Ezután az eredmény hirdetés következett, ahol közösen értékelték a szakmai nap eredményeit. Varga Zsolt őrnagy elmondta, hogy a polgárőr tesztlapot mindenki szinte hibátlanul töltötte ki, ami azt bizonyítja, hogy a polgárőrök szakmai felkészültsége jó.

Batiz István megyei elnök gratulált a szervezőknek a szakmai nap sikeres lebonyolításához. Beszélt még az aktuális polgárőr feladatokról és az Országos és a megyei polgárőr napokról.

A versenyt, rendőrökből, polgárőrökből és az autós iskola munkatársaiból álló bizottság pontozta, akik a legjobban szereplő egyesületet oklevéllel, serleggel és tárgyjutalommal díjazta.

A díjakat átadta Batiz István megyei elnök és Varga Zsolt rendőr őrnagy.

A KRESZ teszten és a gyakorlati vezetésen a Szentesi Polgárőr Egyesület I. helyezést ért el. A Nagymágocsi Polgárőr Egyesület II helyezést ért el. A Csongrádi Tisza-táj Polgárőr Egyesület III. helyezést ért el.

Ezen felül minden részvevő kapott egy emlékérmet, és a résztvevő polgárőr egyesületek egy - egy 10000 fr. értékű üzemanyag kártyát vehettek át.

Vígné Somodi Rita a Szegvári Polgárőr Egyesület titkára elmondta, hogy hasznosnak tartotta a szakmai napot. Véleménye szerint szükség van ilyen napok megszervezésére, ahol a polgárőrök megismerhetik egymást és kicserélhetik tapasztalataikat a polgárőr szolgálatról is.

A Szentesi Polgárőr Egyesület elnöksége a résztvevő polgárőr hölgyek részére 1 - 1 szál virággal kedveskedtek.

Befejezésként következett a egy közös ebéd, ez után pedig baráti beszélgetés történt.

Fotó és forrás: Magyari Béla