Jubileumi közgyűlés volt Nagymágocson

2019.05.27

A Nagymágocsi Polgárőr Egyesület megtartotta a 2018-as évet záró, tisztújító és a 20 éves ünnepi közgyűlését május 25.-én a helyi művelődési házban. Ez a közgyűlés egyben jubileumi is, mert az egyesület 1999-ben alakult, és így az egyesület ünnepelte a húsz éves évfordulóját is.

Az ünnepi közgyűlést megtisztelte jelenlétével Batiz István a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Szebellédi Endre polgármester, Kapás Attila rendőr százados a Nagymágocsi Rendőrőrs parancsnoka és a Remzső István rendőr törzszászlós körzeti megbízott.

Párkány György elnök a megnyitó, a vendégek köszöntése, a jegyzőkönyvvezetők és a hitelesítők megválasztása, valamint a napirend jóváhagyása után az elnökség 2018éves munkájáról tartott összefoglaló beszámolót. Ezt követően Patkós Zsuzsanna a 2018-as esztendő pénzügyi beszámolóját és mérlegét tárta a közgyűlés elé, valamint a 2018-as évi jelentését és közhasznúsági mellékletét mutatta be. Az Ellenőrző Bizottság (Marton Géza), beszámolója következett.

Az esemény egyúttal tisztújító közgyűlés is volt, így az egyik fontos feladata volt a következő 5 év elnökségének megválasztása is.

Párkány György ismét bizalmat nyert a közgyűléstől, így a következő ciklusban is ő tölti be az egyesület elnöki tisztét, az elnökségi tagok pedig Patkós Zsuzsanna gazdaságvezető, elnök helyettes, Török Ferenc titkár, Marton Géza felügyelő bizottsági elnök, Bozó Sándor FEB. Tag , másik FEB tagot nem kellett választani, mert az üresedés miatt a tavalyi évben ez megtörtént.

Az ünnepi eseményen kitüntetésben részesültek az egyesületben kiemelkedő munkát végző polgárőrök. 5-10-15-20 éves oklevelek kerültek átadásra a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége képviseletében Batiz István elnök úr részéről.

Valamennyiüknek ezúton is gratulálunk, az elnökségnek pedig eredményekben gazdag munkát kívánunk a következő ciklusra is.

Fotó: polgárőrség

Forrás: Magyari Béla