Kiemelkedő feladatellátás a határvédelemben

2022.04.05

Harica Völgyi Polgárőr és Természetvédelmi Egyesület Sajókápolna elnöke Tóth Tamás és Bodzás Imre polgárőr jelentkezett határvédelmi szolgálatok ellátására.

2022. március 19-én érkezett Szegedre kettő fő polgárőr, akik párnap feladatellátást követően kijelentették, hogy a programtervezet végéig április 30-ig kívánnak maradni.

Kérdésemre Tóth Tamás elnök úr elmondta, hogy 2008-tól polgárőr, 2017-től pedig az egyesület elnöke. A felhívás közzététele után jelentkezett társával, Bodzás Imre úrral.

Ezt a feladatot kihívásnak tekintjük, rendkívül megszerettük és úgy gondoljuk, hogy határvadász polgárőrként aktív tevékenységet vállalunk Magyarország államhatárának őrzésében. Mi esetünkben természetesnek vesszük, hogy szükség és igény esetén más megye, más szervezet segítségére siessünk

Az elkötelezett szolgálatellátásokkal egyfajta hazafias tevékenységet végzünk, véleményem szerint mindketten kimagasló hivatástudattal rendelkezünk, hogy a járőrszolgálatokat teljes erőbedobással láthassuk el.

Lehetőségünk nyílt Csongrád-Csanád megye érintett határszakaszának a megismerésére, illetve baráti viszonyt alakítottunk ki a helyi polgárőr egyesület tagjaival. Ők készségesen segítettek a feladatellátás elsajátításában, illetve a terület bemutatásában.

Igazi munkakapcsolatot tudtunk kialakítani a határrendészeti kirendeltség hivatásos munkatársaival, akik intézkedések megtételekor minden esetben készségesen nyújtottak támogató segítséget. Közösen, egymást erősítve és támogatva 80-100 fő migráns visszatartásában és elfogásában vettünk részt.

Továbbra is célunk, hogy ezen önként vállalt feladatok teljesítése során tudásunk legjavát adjuk.

Szöveg és fotó: Apjok Katalin

Hírszerkesztő: Magyari Béla