Közel százan tettek katonai esküt Szentesen polgárőr biztosítással

A Honvédséggel és a Rendőrséggel működött együtt a Szentes Polgárőr Egyesület Június 21-22-én.
A szerdai főpróba részleges lezárásában 4 fővel vettünk részt. Csütörtökön a Szentes Polgárőr Egyesület 6 fővel, a Szegvári Polgárőr Egyesület pedig 3 fő gyakorló és 2 fő ifjú polgárőrrel volt jelen. 8 ponton volt a felállási helyünk. A feladat a parkoltatás és a rendezvény zavartalan lefolyásának biztosítása volt.
A Magyar Honvédség Egységes Alapkiképzési Programjában egy 5+1+2 hetes kiképzésen vettek részt a bevonulók, ennek zárasaként tett esküt 99 honvéd családtagjaik és barátaik előtt.
A Kossuth tér megtelt 10 órára. A megnyitón többek között Szabó Zoltán Ferenc Szentes Város Polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Drót László ezredesnek, a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága parancsnokának. 11 órakor kezdetét vette az eskütétel, amelyet a Hódmezővásárhelyi katona fúvós zenekar kísért.
Végezetül Drót László ezredes azt kérte a frissen felesküdött honvédektől, hogy legyenek méltóak a fogadalomtételhez és mutassanak kiváló példát bajtársaiknak.
Jelen volt a toborzó iroda, ahol minden kérdésre szívesen válaszoltak és a jelentkezőknek is segítségükre voltak.
Fotó: Paksi Anikó
Szöveg: ifj. Faragó János
Hírszerkesztő: Magyari Béla