Közlekedési vetélkedő az iskolásoknak és az óvodásoknak Sándorfalván

2019.06.05

Az Országos Polgárőr Szövetség közlekedésbiztonsággal kapcsolatos pályázatot hirdetett, amelyre a Polgárőr Egyesület Sándorfalva sikerrel pályázott. A pályázati anyagot az egyesület elnöke készítette.

Bereczné Bősi Gizella egyesületi elnök elmondta, hogy az általános iskola 6-8. évfolyama volt a verseny célcsoportja. Sándorfalván sok diák közlekedik kerékpárral nap, mint nap. Célunk a gyerekeket helyesen megtanítani, közlekedni. Városunkban nincs közeledési lámpa így nem ismerik, nem tudják használni. Innen jött az ötlet egy KRESZ PARK bérlésre vagy vásárlásra. Pályázati anyagunkat elfogadta a bíráló bizottság és az igényelt összeget megnyertük, ami lehetővé tette, hogy a bérlés helyett megvásároljuk az eszközöket, így minden alkalommal fel tudjuk majd állítani amikor szükséges.

A pályázat három fő tartalmi eleme a következő volt:

1. forduló: "beugró feladat"

A verseny első fordulójában a kármegelőzés, közrend, közbiztonság, vagyonvédelem és a balesetmegelőzés témakörében a rendvédelmi szervekkel együttműködve előadást tartottak. Egy-egy életszerű példa felvázolása történt interaktív módon. Egy rövid teszttel zárták a fordulót.

2. forduló:

Egy közlekedési versenyt rendeztek 5 kilométeres távon, ahol a gyerekeknek a KRESZ szabályainak megfelelően kellett közlekedniük. A különböző pontokon a polgárőrök a rendőrökkel együttműködve kérdéseket tettek fel a versenyzőknek.

3. forduló:

KRESZ -suli tanpálya -A közlekedésbiztonság jegyében

Az iskolaudvar betonpályáján egy mobil KRESZ pályát állítottak fel, ahol a gyerekek gyalogosan illetve kerékpárral közlekedtek és így játszva szereztek ismereteket a közlekedésről.

A sikeres pályázatot követően elérkezett a szervezés és vásárlás ideje, ami lázas munkával telt. Május 17-re tűzték ki a harmadik forduló időpontját, mert az iskolában akkor volt a Pallavicini családi nap és ekkor nemcsak a gyerekek, hanem szülők, ismerősök és a meghívott vendégek is jelen voltak.

Az ezt megelőző napokban az első két fordulót a rendőrség munkatársaival sikeresen lebonyolították. A korábbi fordulókban szerzett pontokat a versenyzők magukkal hozhatták. Elérkezett a várva várt nap, amelyen a KRESZ parknak nagy sikere volt és a körfogalom, lámpás gyalogos átkelő, limbóléc, vizes pohár egyensúlyozás, és a lengőpad csak hab volt a tortán.

A rendőrség munkatársai kutyás bemutatóval is készültek, de ezen kívül volt még motoros bemutató, véradás, judó-, ritmikus gimnasztika bemutató is. Mindenki megtalálta az érdeklődésének megfelelő programot.

Az értékes tárgynyeremények átadására a nap végén, a színpadon került sor. Az ajándékok jó helyre kerültek és a gyerekek is tanultak a tanórákon kívül, szórakoztató módon.

Az elnök asszony elmondta még, hogy munkájukat siker koronázta, mert használható tudást, élményt tudtak nyújtani a gyerekeknek. Ha csak egy gyerek megjegyezte, hogy a gyalogosátkelőn tolni kell a kerékpárt, akkor már megérte, de ennél sokkal több dolgot is megtanultak.

A program sikerére tekintettel az óvodában is felkértek minket. A május 24-én tartott családi napon is felállítottuk a mobilparkot. Örömmel vettük a felkérést, bár teljesen más korcsoport volt, más igényekkel. Számunkra is élmény volt, édes pici gyerkőcök, tágra nyílt szemek, érdeklődő tekintettel nézték, amit vittük. Itt még nincs vége, mert felkérés érkezett a motoros egyesülettől is június 29-re. A megvásárolt eszközöket két hónap alatt már háromszor tudtuk használni, tette hozzá az elnök asszony

Az elnök asszony megköszöni támogatóiknak, segítőiknek, kiemelten az Országos Polgárőr Szövetségnek, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetségek és a Rendőrségnek, hogy lehetővé tették a program megvalósítását.

Továbbá nagy köszönet jár Sándorfalva város Önkormányzatának, a Pallavicini Sándor Általános Iskolának, a Pipacs Óvodának, a Civil Szövetségnek a BIKE kerékpárüzletnek, Fischerné Farkas Irénnek és végül, de nem utolsó sorban a jelenlévő polgárőr társaimnak és a két ifjú polgárőrünknek, tette hozzá az elnök

Fotó: Polgárőrség

Forrás Magyari Béla