Megyei elnökségi ülés volt február 6-án

2026.02.07

A Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöksége 2026 február 6-án tartotta soron következő ülését a székhelyén, amelynek célja az aktuális működéssel kapcsolatos kérdések áttekintése, valamint, valamint a közeljövő feladatainak meghatározása volt,

Az ülés az elfogadott napirend szerint zajlott.

Az elnök beszámolójában összefoglalta a legutóbbi ülés óta eltelt időszak eseményeit, kiemelve a szervezet működését érintő legfontosabb fejleményeket és aktuális együttműködések alakulását, valamint az OPSZ elnökségi ülésen elhangzottakról tájékoztatást. Az elnökség a tájékoztatást tudomásul vette.

Ezt követően sor került a pénzügyi helyzet áttekintésére. Az elnök ismertette a bevételek és kiadások alakulását, valamint a rendelkezésre álló forrásokat és a tervezett kiadásokat. Az elnökség megállapította, hogy a szervezet gazdálkodása kiegyensúlyozott, a tervezett feladatok pénzügyi fedezete biztosított és elfogadta a tervezetet.

Az ülés további részében az elnökség megvitatta az aktuális feladatokat, az OPSZ ünnepségeket és közeljövőben megvalósítandó programokat, A megbeszélés során kijelölésre kerültek az OPSZ ünnepségekre a felterjesztések is.

Az "Egyebek" napirendi pont keretében újabb kérdések nem merültek fel. Az elnök az ülés végén megköszönte az elnökségi tagok aktív közreműködését, majd az ülést lezárta.

Kép és szöveg: Magyari Béla