Mórahalmon ünneplik a harmincéves polgárőrséget

2021.08.02

Jubilál a modern hazafiság, vagyis a polgárőrség hazánkban. Hetek óta nagy a készülődés megyénkben, ugyanis Mórahalmon rendezik meg az Országos Polgárőr Napot, ott ünneplik meg a 30 éves születésnapot. Batiz István megyei elnököt kérdeztük az ünnep kapcsán.

- 30 évvel ezelőtt jelentősen megromlott a közrend és a közbiztonság, így erre reagálva civil szerveződések indultak. Az elsők közt volt a röszkei önvédelmi egylet, amely 1990. október végén alakult meg azért, mert megugrott a bűncselekmények száma, 3 jelentős bűncselekmény történt a településen, ez akkor igen magas szám volt. Ez­­után megszaporodtak a polgárőr szervezetek az országban és a megyében - mesélt a kezdetekről Batiz István, a Csongrád-Csanád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke.

Évtizedek óta társadalmi munkában szolgálják a közbiztonságot a polgárőrök.
Fotó: Karnok Csaba

Megjegyezte, ahogyan most is, úgy a kezdetekben is társadalmi munka volt a polgárőr szolgálat, sőt sokáig a ruházatot és az eszközöket is saját pénzből vették meg, valamint a tankolást is abból oldották meg azért, hogy javítsák a közbiztonságot a rend­őrökkel együttműködve.

- Az 1990-es évek végén együttműködési megállapodást kötöttünk a rendőrökkel, ebben meghatároztuk a feladatainkat is. Mérföldkő volt, amikor 2011-ben az Országgyűlés elfogadta a polgárőrségről szóló törvényt, ezzel a kormány elismerte a munkánk fontosságát, 2017-ben pedig stratégiai partnerekké váltunk - emelte ki.

Batiz István szerint tevékenységük elismertségét az is jelzi, hogy évről évre anyagi támogatást kapnak a kormánytól, valamint az eszköz- és gépjárműparkjuk is egyre fejlettebb.

Jövőre már 1 milliárd 250 millió forintot osztanak szét a polgárőr szervezetek között.

- A megyében valamennyi egyesületnek saját szolgálati járműve van, ami jelentősen megkönnyíti a tevékenységüket. Ma már a megye minden pontján ott van a polgárőség, jelenleg 62 egyesület működik, amelynek 1700-1800 tagja van. Változó a tagszámunk, ráadásul az is gond, hogy az önkéntes munka nem vonzó a fiataloknak. Nem szeretnék társadalmi munkában a határt védeni és felügyelni a közbiztonságot a településen. A kisebb településeken még csak-csak vannak csatlakozók, de a városokban, például Szegeden hatalmas gondot okoz majd az, hogy az idősek kinek adják át a stafétát. Pedig Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott is azt mondta, hogy a polgárőrség a modern hazafiságot jelenti - hangsúlyozta.

A megyei elnök szerint az eltelt 3 évtizedben az egyik legmeghatározóbb a 2014-15-ös migrációs válság volt, amikor Röszkénél éjjel-nappal segítették a rendőrség és a honvédség munkáját.

Azóta is rendszeresen részt vesznek a határvédelemben, amely új fejezet volt a polgárőrség életében, ahogyan a tavalyi humán szolgálat is, amelyet a koronavírus miatt végeztek. Segítő kezet nyújtottak minden területen, így az orvosi rendelőknél a rendről gondoskodtak, és ha kellett, védőöltözetben betegeket szállítottak. 35-40 százalékkal ugrott meg a szolgálati óráik száma tavaly.

Bár a migráció élénkül, de a vírushelyzetből kicsit fellélegezve megünneplik a 30 éves jubileumot. Augusztus 14-én rendezik meg az Országos Polgárőr Napot, amelynek megyénk, azon belül Mórahalom ad otthont. Az eseményen bemutatók, zenés-táncos programok lesznek, valamint elismeréseket is átadnak a kiemelkedő munkát végző polgárőröknek.

Forrás: délmagyar.hu

Hír szerkesztő: Magyari Béla