Mozgalmas hosszú hétvégéje volt az algyői polgárőröknek

2021.11.01

Az Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesület a hosszú hétvégén minden nap a temetői szolgálatot látott el, melyet már csütörtökön megkezdtek.

Vigyáztak a megemlékezők biztonságára és segítették a temető környékén közlekedőket. A temetőbe látogatóknak segítettek a gépkocsik parkolásánál is.

Kabainé Lovas Nikoletta elnök asszony elmondta, hogy a másik nagy feladat volt vasárnap a Nemzetközi Haloweeni CAC Kutyakiállítás biztosítása is. Komoly volt a feladat, több mint 600 kutyát neveztek be, az érkezőket segítettünk a parkolásban, illetve a rendezvény helyszínén járőr-figyelő szolgálatot láttunk el.

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla