Nemzetközi katasztrófavédelmi ifjúsági tábornak adott otthont Mórahalom.

2023.11.02

A táborban azok a 10-14 éves román - Arad és Temes megyéből, valamint magyar egészséges és hallássérült gyermekek vettek részt, akik győztesei lettek a korábban megtartott katasztrófavédelmi ifjúsági versenynek.

A projekt célja a gyermekek veszélyhelyzeti ismereteinek bővítése, a környezetükkel kapcsolatos felelősség tudatos magatartás és a vonatkozó szabályok megismertetése.

2023. november 01-én az összevont bemutatóra a Mórahalmi Önvédelmi Egylet (Polgárőrség) is felkérést kapott. Felkérésnek a helyi egyesület eleget tett, hiszen a megvalósítandó projekt célja a polgárőrség céljaival megegyezik. A Rendőrség, Mentőszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Mentőkutyás szolgálat valamint a Mórahalom Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület is felkérést kapott a rendezvényre. A rendezvényen egy közlekedési baleset imitálására került sor, ahol bemutatásra került, hogy a polgárőrök, rendőrök, tűzoltók, mentők hogyan dolgoznak össze.

Ezt követően a gyermekek részére a polgárőr felszerelések kerültek bemutatásra. Kötetlen beszélgetés során a polgárőrség széleskörű feladatai kerültek szóba. Gyermekek érdeklődve figyelték, hogy egy olyan civil szervezet, mint a Polgárőrség, milyen sokrétű és mennyi feladatot tud ellátni a társszervekkel közösen vagy önállóan, egy-egy szolgálatellátás során. Köszönjük a felkérést, hogy egy ilyen hasznos projektnek a részesei lehettünk – mondta el Sárközi László a helyi egyesület elnöke.

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő Magyari Béla