Országos polgárőrnap lesz Mórahalmon

2021.08.13

- Nagy örömünkre szolgál, hogy augusztus 14-én, szombaton Mórahalmon ünnepel a harmincéves polgárőrség. A rendezvény létrejöttét több hónapos előkészület előzte meg, készen állunk arra, hogy minden résztvevő egy tartalmas napot töltsön el a városunkban. Külön köszönet a Mórahalmi Önvédelmi Egyletnek, a helyi polgárőrségnek az áldozatos munkájukért - mondta Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere annak kapcsán, hogy a Patkó Lovas Színházban és környékén rendezik meg az országos polgárőrnapot.

Sárközi László, a Mórahalmi Önvédelmi Egylet (polgárőrség) elnöke úgy fogalmazott, teljes erőbedobással készülnek a szombati összejövetelre.

- Naponta 50-80 fő, Csongrád-Csanád megye mellett Ti­­szaföldvár és Jászjákóhalma polgárőrei dolgoznak azért, hogy vendégül tudjuk látni a 2500 vendéget. Rengeteg sátrat állítottunk fel, ezek közül a központi étkezősátor 1700 négyzetméteres - magyarázta a vendéglátó polgárőrség vezetője. A számoknál maradva Csányi László alpolgármester szolgált még néhány érdekességgel.

- A 450 kiló bivalyhúsból, 200 kiló krumpli, 30 kiló zsír és 9 kiló mórahalmi őrölt paprika felhasználásával készülő mórahalmi bivalygulyást péntek este tíz órakor feltesszük főni, hogy szombat délben frissen tudjuk tálalni, ami mellé mórahalmi rétessel látjuk vendégül az ország polgárőreit és hozzátartozóit - mondta.

A programok helyszíne a fe­­dett lovarda. A lovardában elhangzó beszédeket és a kulturális programot az egész téren hallani lehet majd, így a megyék és a tagozatok külön sátraiban is. Van azonban, amit nemcsak hallani, hanem látni is érdemes lesz, például a különböző táncosokat, a tagozatok és a rendvédelmi szervek bemutatóit, vagy a Nemzeti Lovas Színház művészeinek előadását.

Forrás: délmagyar.hu

Hír szerkesztő és fotó: Magyari Béla