Óvodások is segítettek az adomány gyűjtésbe.

2021.12.17

A Domaszéki Kincskereső Óvoda Katica csoport ovisai is bekapcsolódtak a karácsonyi adománygyűjtésbe. A gyerekek édességet, tartós élelmiszereket, játékokat gyűjtöttek a nehéz sorsú gyermektársaiknak.

Varga Pál az egyesület elnöke elmondta, hogy az óvó nénik a polgárőr egyesületünket kérték fel, hogy a gyerekek által összegyűjtött adományokat a rászorulókhoz eljuttassuk. Természetesen nagy örömmel segítettünk Domaszék legfiatalabb adománygyűjtőinek.

Az óvodások, illetve domaszéki magánszemélyek, gazdák adományait összesen 20 domaszéki gyermekes családnak, illetve idős, rászoruló személynek osztottuk ki. A rengeteg felajánlásnak köszönhetően ezen családok, és idős személyeken kívül sikerült egy kisebb adományt, ruhanemű, illetve édességet is eljuttatnunk az ÁGOTA Alapítványnak, akik állami gondozásban élő, illetve családból kiemelt gyerekek gondozásával foglalkoznak.

Adománygyűjtő akcióinkat idénre befejeztük. Hatalmas öröm volt látni azon boldog arcokat, akiknek egy kicsit szebbé tudtuk varázsolni a karácsonyt.

Szeretnénk hatalmas köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult adományával ahhoz, hogy ennek a 20 domaszéki családnak egy kicsit szebb karácsonya legyen. KÖSZÖNJÜK.

Az év hátralévő részében a domaszéki lakosok továbbra is számíthatnak ránk. Folytatjuk bűnmegelőző járőrszolgálatainkat, részt veszünk a határ védelmében, és biztosítjuk a faluban lévő rendezvényeket,- tette hozzá az elnök.

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla