Polgárőr alapképzés volt Röszkén
A Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség alapismereti képzést tartott a munkatervének megfelelően az újonnan belépett polgárőröknek február 1-én a Röszkei Polgárőr Egyesület székházában.
Az oktatáson Batiz István, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, Pőcze Levente a megyei szövetség elnökhelyettese, Petrity Rudolf a megyei szövetség mb. szakmai alelnöke és Szemesi Szilveszter a megyei szövetség titkára valamint Dr. Vigh Orsolya címzetes rendőr alezredes asszony a Röszkei Rendőrőrs parancsnoka, valamint az egyesületek elnökei vettek részt.
Szemesi Szilveszter tikár köszöntötte a megjelenteket és az újonnan belépő polgárőröket, akik az alapképzésen vettek részt. Bevezetőjében kihangsúlyozta, hogy a polgárőrök szakmai ismereteinek elsajátítása, illetve bővítése céljából alapismereti képzésre került sor második alkalommal. A polgárőrség képzési rendszerében meghatározó helyet foglal el az alapismereti képzés, amelynek - a polgárőr mozgalom jellegéből kiindulva - a szakmaiság követelménye mellett első- sorban az ismeret bővítés a célja.
Dr. Vígh Orsolya alezredes asszony előadásában beszélt a polgárőrökre vonatkozó törvényről, a jogos védelem eseteiről is. Elmondta még, hogy a helyi polgárőr egyesülettel nagyon jó az együttműködés. A képzés további részében szó volt arról is, hogy a közös szolgálatok során a polgárőrök a szolgálatuk alatt közterület, jelzésadási, jelzőőri és bűnmegelőzési szolgálatot látnak el. Ez a tevékenység szorosan kapcsolódik a rendőri szolgálathoz is.
Petrity Rudolf szakmai alelnök projektoros előadása során többek között az Országos Polgárőr Szövetség Szolgálati és Etikai Szabályzatát, illetve a hatályos jogszabályok polgárőrökre vonatkozó részeit ismertette meg a polgárőrökkel.
Batiz István megyei elnök összefoglalójában rámutatott, hogy az oktatás célja, hogy a megszerzett ismereteket a polgárőrök a munkájuk során hasznosítani tudják a közrend minél hatékonyabb fenntartása érdekében. Elmondta még az igazolvány igényléssel kapcsolatos fontos teendőket. Kihangsúlyozta, hogy az alapszabály, a szolgálati szabályzat és az etikai szabályzat ismerete elengedhetetlen feltétele a polgárőrré válásnak. Reméli, hogy az újonnan belépő tagok jól érzik majd magukat a közösségekben.
Az elméleti képzés után a résztvevők egy vizsga keretében az eddig elsajátított ismereteikről adtak számot, amit mindenki sikeresen teljesített. Minden megjelent személy láthatósági mellényt és Tanúsítványt kapott a megyei polgárőr szövetségtől.
Végezetül a Röszkei Polgárőr egyesület elnöke köszöntötte a képzésen résztvevőket. Egy vállalkozó felajánlásának köszönhetően egy vacsorával és üdítővel kedveskedett a résztvevő polgárőröknek, mely közben kötetlen beszélgetésre is volt lehetőség.
Fotó és forrás Magyari Béla