Polgárőrök a hétköznapokban, akikre büszkék lehetünk

2019.11.03

Bereczné Bősi Gizella a Polgárőrség Sándorfalva Egyesület elnöke elmondta, hogy október 17-én, 11 óra 30 perckor két polgárőr társa szolgálati ügyeket intézett Zsombó területén.

A hazafelé tartó úton egy álló személygépkocsira lettek figyelmesek és rögtön megálltak és látták, hogy a kocsiban ülő férfi rosszul van. Ezután értesítették a mentőket és a gépjárművet letolták az útról. A kocsiban tartózkodó férfival próbáltak kommunikálni, aki ekkor nem reagált semmire. Lehúzták a kocsi ablakait, ébresztgették, legyezgették mire a férfi feleszmélt. A lakosoktól kölcsönkért takaróra stabil oldalfekvésbe helyezték, és a mentők érkezéséig vele maradtak.

Az orvos megállapítása szerint, az úrnak egy enyhe lefolyású epilepsziás rohama volt, ami kórházi ellátást nem igényelt, ezért a férfi, miután jobban lett haza tudott menni.

Köszönöm polgárőr társaimnak, Benedekné Kutasi Erikának és Berta Zsoltnak emberi hozzáállásukat és munkájukat - tette hozzá az elnök asszony.

Fotó: Berta Zsolt

Hírszerző: Magyari Béla