Polgárőrök közreműködésével ember csempész és migránsok kerültek feltartóztatásra

2022.03.13

Déli határszakaszon a Szegedi Határrendészeti Kirendeltséggel és az osztrák rendőrökkel, valamint a Polgárőrség Határvédelmi Tagozatával együttműködve közösen a megerősített polgárőr szolgálatellátás folyamatos.

Március 12-én 18 órakor a mórahalmi polgárőrségtől 3 fő kezdte meg a szolgálatot egy gépkocsival reggel hat óráig. A 12 órás szolgálat végéhez közeledve a polgárőrök éberek voltak és észleltek egy osztrák honosságú Mercedes Sprinter típusú kistehergépjárművet. Gyanús gépjárműről jelzést adtak a rendőröknek és a kérésüknek megfelelően szemmel tartották a gépkocsit és folyamatosan tájékoztatták a rendőri egységeket a gépkocsi mozgásról, mondta el Sárközi László elnök.

Összehangolt közös csapatmunkának meg is lett az eredménye, hiszen március 13-án reggel 6 óra 5 perckor Bordány közigazgatási területén a rendőrök ellenőrizték a kistehergépjárművet, amit egy 36 éves török állampolgárságú férfi vezetett. A jármű rakterében további hat férfi utazott. A csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem jogszerű magyarországi tartózkodásukat sem tudták igazolni.

Az egyenruhások a sofőrt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla