Polgárőrök segítik vírus elleni küzdelmet Kistelek Járásban is

2020.04.24

A Kistelek Járás polgárőr egyesületek tagjai a járőr szolgálat mellett segítenek a gondozási központnak, adományokat szállítanak és odafigyelnek az étel kiosztásra is, valamint a Pszichiátriai otthon lakóira. A településeken és a tanyás-területeken fokozott szolgálatot látnak el. 

Kácsor Péter a Kisteleki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke elmondta, hogy a kijárási korlátozás bevezetése óta egyesületük átállt a nappali, kora estig tartó szolgálatokra. A korábban már megszokott járőr-figyelő szolgálat mellett segítünk a helyi Gondozási Központnak a feladata ellátásában, főleg különböző segélycsomagok, adományok kiszállításában (legutóbbi alkalommal 16 tartós élelmiszert tartalmazó dobozt és 4 db használt számítógépet szállítottunk ki a rászorulók részére). Rendszeresen ellenőrizzük a kijárási korlátozás betartását, valamint preventív jellegű fertőtlenítő permetezést hajtottunk végre eddig négy alkalommal a város frekventált területein és folytatjuk is még, ameddig indokolt.

Lép János a Baksi Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnökeként tájékoztatni kívánom Önöket a krízishelyzet alatt nyújtott tevékenységünkről:

2020. március 17. óta minden nap egyesületünk szolgálatot ad a falu teljes területén. Napközben a közterületek felügyelete mellett figyelemmel kísérjük az utcákon tartózkodó tanköteles korú gyermekeket. Tesszük ezt azért, mert a törvény értelmében a tanulók otthoni digitális oktatása szorgalmi időszaknak és nem szünetnek minősül, tehát az iskolás a tanítás idején közterületen szülői felügyelet nélkül nem tartózkodhat. (Erre JOGUNK és FELHATALMAZÁSUNK van!)

Fokozottan figyeljük az ételkiosztás problémamentes lebonyolítását, valamint a játszótér és a sportpálya területét.

Egy esetben tűzoltásnál is közreműködtünk.

Mucsi Antal a Szeri Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy a 2020. március 17-én bevezetett kijárási korlátozás óta még gyakrabban járőrözünk a falu területén. Fokozott figyelmet kell fordítunk a Pszichiátriai otthon lakóira, és a helyi Ágota Gyermekotthonban élő gyermekekre, hogy betartsák a korlátozó intézkedéseket, de nem csak az otthonban élő gyermekekre kell figyelnünk, hanem valamennyi iskolásra, hogy a digitális oktatás alatt ne az utcán csámborogjanak.

Rendszeresen járőrözünk a külterületen is, hogy az idős embereknek segítséget tudjunk nyújtani: bevásárolunk, gyógyszertárba megyünk helyettük, hogy minél kevesebbet kelljen elhagyni otthonukat.

A fokozott járőrözési feladatokat addig folytatjuk, amíg a rendelet visszavonásra nem kerül.

Bangó Péter a Csengelei Polgárőr Egyesület elnöke, aki egyben járási koordinátor is, elmondta, hogy a polgármester úrral való egyeztetés után, a következő feladatokat végezzük: az élelmiszerüzletek, és a közterületek kijárási korlátozását ellenőrizzük a benne foglaltak szabályok betartásával. Figyelemmel kísérjük, hogy a megadott időpontban csak a 65 év feletti állampolgárok mehetnek be az üzletekbe. Az a tapasztalat, hogy az üzletekben dolgozó személyek szerint nem történt időkorlát sértés, többé-kevésbé mindenki betartja a szabályokat.

A karitatív szolgálat keretében gyógyszerkiváltás, bolti vásárlás, ivóvízszállítás történik. Igazság szerint ez már egy régebbi gyakorlat, hiszen korábban is szállítottunk kérésre élelmiszereket és gyógyszereket, - tette hozzá az elnök

Tisztelt lakosság, kéréseikkel nyugodtan forduljanak továbbra is bizalommal a Polgárőrséghez!

Összeállította: Erdélyi Julianna Kistelek Járás sajtóreferense

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla