Polgárőrség a biztonságos Domaszékért

2022.05.15

Több mint tizezerszáz órát teljesítettek szolgálatban tavaly a domaszéki polgárőrök. A település biztonságának megőrzése mellett a munkájuk nagy részét a rendszeres szolgálat ellátása, a rendezvények biztosítása és a határmenti szolgálatok tették ki. - hangzott el az egyesület május 14-i közgyűlésén.

A közgyűlésen jelen volt Sziráki Krisztián polgármester, aki egyben az egyesület tagja is, Kocsi Adrien körzeti megbízott asszony és Magyari Béla CSCSMPSZSZ tiszteletbeli elnöke.

Varga Pál elnök köszöntötte a résztvevőket, majd a 2021 év végrehajtott feladatairól számolt be az egyesület közgyűlésén.

Az elnök beszámolójában kiemelte, hogy az elmúlt évben 10195 óra szolgálatot láttak el a település biztonsága érdekében. A szolgálati gépkocsival közel 8000 km-t tettek meg. Az egyesület tagja az OPSZ Határvédelmi Tagozatának is, így bekapcsolódtak a határvédelmi feledatokban is. Fokozottan ellenőrizték a kül és belterületet, valamint éjszakai ellenőrző szolgálatokat is szerveztek. Együtt működtek három szegedi középiskolával, amelynek kapcsán öt tanuló töltötte az 50 órás feladatát az egyesületnél nyáron. Elmondta még, hogy tevékenységüket a jogszabályoknak, az országos és megyei irányelveknek megfelelően, és együttműködő partnereikkel meghatározottak szerint végezték. Jó kapcsolatot ápolnak a településen működő civil szervezetekkel, az önkormányzattal és a lakossággal, továbbá a Szegedi Rendőrkapitánysággal és a körzeti megbízottakkal is.

A közgyűlés elfogadta az elnök, és a pénzügyi beszámolót, és a 2022 évi pénzügyi tervet és a feladatokat.

Sziráki Krisztián polgármester hozzászólásában megköszönte az egyesület elnökének és tagjainak az eddig végzett munkáját. Kihangsúlyozta, hogy a polgárőrség munkájára a településnek szüksége van, eddig is támogatta az önkormányzat az egyesületet a lehetőségek figyelembe vételével, ezután is támogatni fogja.

Kocsi Adrien körzeti megbízott hozzászólásában értékelte az együttműködést és megköszönte a polgárőrök egészéves segítségét. Kiemelte, hogy a múlt évben csökkent a bűnesetek száma a településen, amely a polgárőrség hatékony szolgálatának is köszönhető. A rendőrség a jövőben is számít a polgárőr egyesület munkájára.

Magyari Béla tiszteletbeli elnök megköszönte a szövetség elnökének nevében az egyesület tagságának elmúlt évi munkáját. Ezután az aktuális polgárőr rendezvényekről és feladatokról beszélt. Kiemelte, hogy az új vezetőség az egyesületet jól összetartja és látványos a fejlődés is, hiszen több fiatal tagja van az egyesületnek.

Befejezésként következett az estebéd, amelyet Sziráki Krisztán polgármester készített el felajánlásként. Ez után baráti beszélgetés következett.

Fotó és írás Magyari Béla