Szentesi polgárőrök a határvédelemben

2022.05.04

A Szentes Polgárőr Egyesület 2022. február vége óta lehetőség szerint folyamatosan vesz részt a déli határszakasz mentén a migráns áradat megfékezésében. A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség irányítása alatt a Határvédelmi Polgárőr Tagozat egyesületei karöltve a mélységi polgárőr egyesületekkel hatékonyan működnek közre a migráció megfékezésében.

Paksi Anikó elnökhelyettes asszony elmondta, hogy egyesületünk a járőrszolgálatokat nem csak a határvonalon, hanem a határközeli települések kül- és belterületén is végzi vezénylés szerint mind a nappali, mind pedig az éjszakai szolgálatok alkalmával. Mélységi polgárőr egyesületként elmondhatjuk, hogy ez idáig tucatnyi 12 órás szolgálat során vettünk részt felderítésben, elfogásban, kisebb-nagyobb csoportok őrzésében. Az igényeket és a lehetőségeinket figyelembe véve a továbbiakban is aktívan szeretnénk folytatni, ezzel hozzájárulni a határrendészet eredményes munkájához. Elhivatottságunk a határszolgálatok ellátásánál is megnyilvánul éppúgy, mint a településünk, és annak közigazgatási területén végzett feladatellátásaink során, tette hozzá az elnökhelyettes asszony.

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyari Béla