Szentesről indult a 28. Szentes és a Csongrád Gátfutás

2025.10.04

Sokan azt gondolhatják, hogy a közel három évtizede megrendezésre kerülő sportesemény szinte rutinosan jön létre, pedig ez korántsem ilyen egyszerű. Az egyeztetések hónapokkal korábban megkezdődnek a szervezők, a támogatók és a hivatalos szervek között. Rakk László, a szentesi Sportközpont vezetője felkérte a Szentes Polgárőr Egyesületet, hogy vegyenek részt az esemény biztosításában.

A szervezés közös együttműködésben jött létre a Szentes Város Önkormányzata, Csongrád Város Önkormányzata, Csongrádi Diák Sportegyesület és a Szentesi Sportközpont által. A rendezvény különlegessége, hogy egyik évben Szentesről, a következő évben Csongrádról rajtolnak a résztvevők, akik a hosszú 14,5, illetve a rövid, 7,8 kilométeres távot választhatták. A nevezői létszám évről évre nő. Az idén a 300 fő volt a cél, amit nemcsak hogy elértek még meg is haladták, hiszen 350-en jelentkeztek.

Október 4-én, szombaton 10 órakor vette kezdetét a 28. "g"ÁTfutás. A Szentes Polgárőr Egyesület 7 fővel vett részt az eseményen. A polgárőrök 9.45-re gyülekeztek az eligazításra, amelyet Varga Zsolt alezredes, a Szentesi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti alosztályvezetője tartott, majd mindenki elfoglalta a helyét. A futók egy szakaszban indultak, szinte egy csapatként érkeztek a bekötő utcákhoz, de a polgárőrök jelezték is az autósoknak, ha meg kellett állni, így nem volt fennakadás a versenyzők tovább haladásában.

Idén ismét színesebbé tette a gátfutást Horváth Zoltán, aki zenész barátaival együtt meglepték egy kis muzsikaszóval a futókat, akik ezt nagy örömmel fogadták.

A polgárőrök napja nem ért véget, mert a Kossuth téren "Skillfest" elnevezésű pályaorientációs fesztivál zajlott, ahol a rendvédelmi szervekkel a Szentes Polgárőr Egyesület is részt vett a toborzásban. Kisebbek és nagyobbak egyaránt érdeklődtek a polgárőrök feladatai iránt.

A nap zárásaként foci meccset biztosítottak a polgárőrök. Nagy örömmel zárult a mérkőzés, hiszen 6 - 2-re győzött a Szentesi Kinizsi SZITE.

Kép: polgárőrség

Szöveg: ifj. Faragó János

Hírszerkesztő: Magyari Béla