Tiszt újítás Tiszaszigeten

2020.06.28

A Tiszaszigeti Polgárőr Egyesület 2020 június 27.én 10 órai kezdettel tisztújító közgyűlést tartott a faluházban.

Polgárőrök szinte teljes létszámban képviseltették magukat az összejövetelen, melyen részt vett Batiz István is a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke, aki a levezető elnöki szerepet is magára vállalta.

A választás során - bár eredetileg tervben volt- elnökről, elnökhelyettesről, titkár személyéről kellet volna szavazni, de többek között az Országos Polgárőr Szövetség Elnökének és polgárőrtársaim kérését figyelembe véve Molnár Jenő továbbra is vállalta az elnöki feladatok elvégzését.

A szóban lemondó Molnár Jenő elnököt a közvélemény és a tagság nyomására nem engedték lemondani, ezért a közel jövőben is ő vezeti az egyesületet.

Az elnökhelyettes Lázár Ferenc egészségi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről, helyére az eddigi titkár Sándorné Bellér Tünde került. A titkári feladatokat szavazás útján Kövesi Annamária nyerte el.

Ferenczi Ferenc polgármester elmondta, hogy a kis közösségük tagjai a település érdekeit messzemenően előtérbe helyezve, megfontoltan döntöttek. A magam részéről úgy is mint egyszerű polgárőr, de mint településvezető is kijelentem, hogy az elkövetkezendő időkben is - persze a lehetőségeinket figyelembe véve- segíteni fogom a Tiszasziget Polgárőr Egyesületet, az új vezetőségnek pedig sikeres munkát kívánok!

Batiz István megyei elnök örült annak, hogy Molnár Jenő az eddigi elnök vállalta továbbra is az egyesület vezetését. A két új elnökségi tag megválasztásához gratulált, az így felált új elnökségnek sikeres munkát kívánt.

Végül Molnár Jenő elnök megköszönte a tagságnak a bizalmat és ahogy eddig vezette az egyesületet, úgy szeretné ezután is tenni a dolgát.

Fotó: Ferenci Ferenc

Hírszerkesztő: Magyari Béla