Tisztújítás az OPSZ vezetésében (frissítve)

2020.10.17

Ismét bizalmat szavazott az Országos Polgárőr Szövetség tisztújító küldöttközgyűlésén dr. Túrós András, nyugalmazott rendőr altábornagynak, aki ismét öt évig vezeti majd Magyarország egyik legnagyobb és legeredményesebb civil szervezetet.

Történelmi jelentőségű eseményként jellemezte a közgyűlést dr. Túrós András, aki nyitóbeszédében összegezte a polgárőrség elmúlt öt évét, szakmai munkáját, jelentősebb állomásait, amely összesen 45 millió szolgálati órát és több tízezer segítségnyújtást, jelzésadást jelent a számok tükrében. Végül pedig a választás előtt a küldöttekhez intézte szavait.

- Itt ma tisztújítás lesz, ahol egy olyan vezetőt kell választani, aki felelősségteljesen látja majd el a feladatát, hiszen egy ilyen jelentőségű civil szervezetet nem lehet "zsebből" irányítani" - hangsúlyozta - tapasztalt, elkötelezett szakemberre, szakemberekre van szükség - mondta el dr. Túrós András.

A közgyűlésre az országból összesen 153 küldött érkezett, akik a szakmai nap folyamán leadták szavazataikat az OPSZ elnökjelöltjére, valamint megválasztották az új elnökséget is.

A szavazás zavartalanul zajlott le, ahol a küldöttség egyetértésben, ellenszavazat nélkül dr. Túrós Andrást hatalmazta fel újabb öt évre, hogy az Országos Polgárőr Szövetséget vezesse. Az elnökségi tagok személyében sem történt változás, a jelenlegi vezetők ismét bizalmat kaptak, így 2025-ig folytathatják szakmai munkájukat.

A tisztújító választás zárásaként dr. Túrós András, az OPSZ újra választott elnöke mondott rövid beszédet, amelyben megköszönte azt a bizalmat, amellyel ismét felruházták a szervezet vezetésére.

Az elnök megjelölte tisztségviselőit, akik személyét szavazásra bocsátották. Ennek értelmében:

- dr. Karods Pál általános és oktatási elnökhelyettes,

- Fekecs Dénes - gazdasági és pénzügyi elnökhelyettes,

- Markos György - társadalmi kapcsolatok elnökhelyettes,

- Szabó Zoltán - szakmai elnökhelyettes,

- Horváth Róbert - honvédelmi és ifjúsági elnökhelyettes,

- Pausz Ferenc - közlekedési alelnök,

- dr. Tóth Gábor - igazgatási alelnök,

- dr. Szigeti László - önkormányzati alelnök,

- dr. Bilisics Péter - katasztrófavédelmi alelnök,

- Poór Gyula - környezetvédelmi alelnök,


mandátumot kaptak.

Az elnökségi tagok:

  1. dr. Túrós András, az OPSZ elnöke
  2. Markos György Budapest
  3. Pausz Ferenc Pest Megye
  4. prof. Dr. Besenyei Lajos BAZ Megye
  5. Fuksa Ágnes Baranya Megye
  6. Dr. Tóth Gábor Budapest
  7. Dr. Szigeti László Péter Bács-Kiskun Megye
  8. Dr. Radácsné Reszegi Rita Nógrád Megye
  9. Bán Gábor Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye
  10. Kardos Pál Budapest
  11. Cseh László Baranya Megye
  12. Dr. Fekecs Dénes Bács-Kiskun Megye
  13. Gyarmati Sándor Békés Megye
  14. Csóra György BAZ Megye
  15. Batiz István Csongrád Megye
  16. Cseh István Fejér Megye
  17. Németh Csaba GyMS Megye
  18. Boros Viktor Hajdú-Bihar Megye
  19. Völgyi Ferenc Heves Megye
  20. Szabó Zoltán JNSZ Megye
  21. Kun Csaba Komárom-Esztergom Megye
  22. Vass Miklós Nógrád Megye
  23. Dr. Bilisics Péter Pest megye
  24. Poór Gyula Somogy Megye
  25. Somogyi János SZSZB Megye
  26. Széles János Tolna Megye
  27. Bedi Ákos Vas Megye
  28. Dézsi János Veszprém Megye
  29. Horváth Róbert Zala Megye


A Felügyelő Bizottság elnöke: Török BarnabásA Felügyelő Bizottság elnökhelyettese: dr. Szilák Mihály
A Felügyelő Bizottság tagjai:

  1. Boros Tibor Pest megye
  2. Deli Miklós Heves Megye
  3. Apáti Kinga Csilla Somogy Megye
  4. Kórosi Tibor Veszprém Megye
  5. Komjáti János GYMS Megye
  6. Szőllősi Sándor Hajdú-Bihar Megye
  7. Pőcze Levente Csongrád-.Csanád Megye
  8. Lisovszki Róbert SZSZB Megye
  9. Mezei József Veszprém Megye


Az Etikai Bizottság elnöke: Csaplár Zoltán
Az Etikai Bizottság elnökhelyettese: dr. Szemán Ákos
Az Etikai Bizottság tagjai:

  1. Somodi Sándor Bács-kiskun Megye
  2. Dr. Nagy Péter Heves Megye
  3. Dr. Orosz Tamás Szabolcs
  4. Molnár Károly Zsolt Pest Megye
  5. Zámbó Jánosné Fejér Megye
  6. Perendi Zoltán Vas Megye
  7. Szilágyi Omer Muhamed Baranya Megye


A Jelölő és Választási Bizottság elnöke: dr. Hegedűs György
A Jelölő és Választási Bizottság elnökhelyettese: Batiz István

Az Országos Polgárőr Szövetségének rendkívüli küldöttgyűlésén, a megyénk is képviseli magát.  

Forrás: opsz.hu

Hírszerkesztő: Magyari Béla