Traktoros rendezvényt biztosítottak a csengelei polgárőrök

2021.08.30

Augusztus 28-án első alkalommal rendezték meg a Csengelei Gazdanapot. Az esemény rendészeti felügyeletre a szervezők a Csengelei Polgárőr Csoportot kérték fel, mert az egyesületnek nagy tapasztalata van már ebben.

Molnár Mihály titkár elmondta, hogy - reggel nyolc órától várták a résztvevő traktorosokat a helyszínre, és a polgárőrök kalauzolták el őket a megfelelő helyekre. Nem sokára indult a traktoros felvonulás, melyen kb. 300 jármű vett rész, és két kombájn is csatlakozott hozzájuk. A menet élén a figyelmeztető jelzéssel ellátott polgárőr gépkocsi haladt, a sort két polgárőr mopedes zárta. A felvonulást keresztező utcáknál az elhaladás idejére a polgárőrök megállították a forgalmat. A látványos esemény rendben lezajlott. A polgárőri munka ezután főleg arra terjedt ki, hogy a traktoros versenypályára illetéktelenek ne menjenek be. Szerencsére a nagyszámú tömeg is tiszteletben tartotta a szabályokat, így nem kellett ezért közbe lépni.

A rendezvényt reggel nyolc órától este nyolcig hat fővel biztosították a polgárőrök,- tette hozzá a titkár.

Fotó: Molnár Mihály

Hír szerkesztő: Magyari Béla