Új polgárőr egyesület alakult Makón.

2021.10.01

Új polgárőr egyesülettel, a Marosmenti Polgárőr Egyesülettel készül együttműködési megállapodást kötni a makói önkormányzat. A korábbi hasonló társaságnak már nem találtuk nyomát.

- A Marosmenti Polgárőr Egyesület idén alakult volt polgárőrök és új tagok közreműködésével, akiknek célja a város közbiztonságának megerősítése - olvasható abban az előterjesztésben, amit a képviselő testületi ülésen kerül a makói képviselő-testület elé. Az önkormányzatot az egyesület elnöke, Óvári Árpád kereste meg azért, hogy együttműködési megállapodást kössön, és támogatást kérjen.

Előbbire azért van szükség, mert enélkül nem pályázhatnak a megyei és az országos polgárőrszövetségnél - felszerelésre, egyenruhára és hasonlókra van szükségük. Az előterjesztés szerint a város kész az együttműködésre az egyesülettel.

Óvári Árpád elnök azt mondta, 12 fővel alakultak meg, de továbbiak is csatlakoztak azóta hozzájuk, és október 8-ig várják az új jelentkezőket. Várhatóan október közepén-végén már tevékenykedni fognak.

Az elnök fontosnak tartja, hogy ne csak Makóra, hanem a város környékére is hangsúlyt fektessenek munkájukkal. Elárulta, a polgárőrséghez való csatlakozás vizsgához kötött, amit a Megyei Polgárőr Szövetségnél kell letenni.

Saját elmondása szerint ő még soha nem volt polgárőr, de látja, hogy milyen komoly és fontos feladatuk van. Hozzátette, korábbi polgárőrök is alkotják az egyesületet, és szeretnék megreformálni az egyesület munkáját.

Makón egyébként már működött egy hasonló profilú civil szervezet, igaz, működésének nyomait kevéssé lehetett észre venni a városban. A Makói Polgárőr Egyesületről 2020 áprilisában írtunk legutóbb, amikor arról számoltunk be, hogy elnökévé választották a vásárhelyi Tatár Zoltánt, illetve nem sokkal később azért, mert ez ellen sajtótájékoztatón tiltakozott Czirbus Gábor akkori alpolgármester és Mágori András Fidesz-frakcióvezető. Az egyesületnek, mint tapasztaltuk, megszűnt a honlapja és a közösségi oldala is.

forrás: Délmagyar.hu

Hírszerkesztő: Magyari Béla