Zárult a Lovas Színházi évad Mórahalmon

2020.08.31

A Nemzeti Lovas Színház 2020-ban kilenc előadást tartott Mórahalmon a Lovas Színházban. Előadások telt házasok voltak. Az évad utolsó előadása 2020 augusztus 30-án este volt.

Sárközi László a Mórahalmi Polgárőrség Elnöke elmondta, hogy az egyesületet felkérték, hogy segítsenek a gépkocsik parkoltatásában, valamint az előadás ideje alatt a bűnmegelőzési járőrfeladatot lássanak el. A felkérést a polgárőrség rendben, esemény nélkül végrehajtotta.

Kilenc előadást összesen 72 fő polgárőr, 360 órában látta el szolgálatot a Mórahalom Városi Önkormányzat rendészeti munkatársaival és a rendőrség szakmai irányítása mellett,- tette hozzá az elnök

Fotó: polgárőrség

Hírszerkesztő: Magyar Béla