Polgárőr hírek

Szegvár Nagyközségi Önkormányzat szervezésében tartottak futóversenyt Október 25-én. A helyszín a Károlyi-kastély udvara, amely a rajt és a cél is volt egyben. 4 kategóriában (800m, 4,2 km, 8km, 21km) mérhették össze képességüket a kocogni vágyók.

2025.10.21-én este Hajnal Zsolt polgárőr társunk felkérést kapott egy elveszett telefon felkutatására. Egyik ismerőse, egy autó tetején felejtette a telefonját, amivel a tulajdonos elhajtott.

Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesület ajánlása útján keresték meg a Szentes Polgárőr Egyesületet a Felgyői általános iskolából, miszerint tanítási óra keretében KRESZ-foglalkozást tartsanak a diákoknak elsőtől nyolcadik osztályig, négy turnusban. Október 16-án délelőtt 90 nebuló elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetett, illetve...

A Magyar Posta Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján, a polgárőrök kiemelt figyelmet fordítanak az élelmiszer-utalványt kikézbesítő postai dolgozókra. A kistelepüléseken és a városokban szolgálatot teljesítő polgárőrök számára egyaránt fontos, hogy ne csak a kézbesítő, de a település lakossága is biztonságban érezze magát. A Szentes...

Sokan azt gondolhatják, hogy a közel három évtizede megrendezésre kerülő sportesemény szinte rutinosan jön létre, pedig ez korántsem ilyen egyszerű. Az egyeztetések hónapokkal korábban megkezdődnek a szervezők, a támogatók és a hivatalos szervek között. Rakk László, a szentesi Sportközpont vezetője felkérte a Szentes Polgárőr Egyesületet, hogy...

Közlemény

2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól

17 §.(2) A polgárőri szolgálat ellátása során a gépjárművön figyelmeztető jelzést adó készülék - jogszabályban meghatározottak szerint - működtethető.

A 12/2007. (III. 13.) IRM rendelet 9.§ 1/j pontjára kell hivatkozni egy kérelemben, melyet benyújtasz az okmányirodába. Ez alapján beírják a forgalmi engedélybe, hogy a "gépjármű figyelmeztető jelzés használatára jogosult".