AZ OPSZ elnökének levele a polgárőrökhöz
Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének a levele.
Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének a levele.
Idős nő eltűnését jelentették a rendőrségi segélyhívó számon vasárnap délelőtt. Az ásotthalmi asszony keresését a rendőrök, a katonák, a polgárőrök, a mezőőrök és a vadászok közös erővel kezdték meg, majd néhány óra múlva épségben megtalálták.
Felkérésére évek óta segít a Szeged-Szőregi Polgárőr Egyesület eljuttatni, a felajánlott adományokat a Makó járás településeinek.
A Csengelei polgárőrségtől kért segítséget egy erdélyi család a testvére megkeresésével kapcsolatosan az interneten keresztül szombat éjszaka.
A Szegedi polgárőrök január 23-án este az utcán zavartnak látszó idős személyt láttak meg.
Újabb állomásához érkezett a pandémiás helyzet Magyarországon, hiszen a vírus ellenszere megérkezett hazánkba is.
Forgalomterelésben segítették a rendőrök munkáját a szegedi polgárőrök
A Szőregi Polgárőr Egyesület tagjai a koronavírus alatt is fáradtságot nem kímélve, önzetlenül végzik munkájukat, azonban a mostani időszak is kihívások elé állította őket. Számos feladatot végeznek el, mellyel megkönnyítik a lakosság mindennapjait és felveszik a harcot a járványhelyzettel, ha kell maszkot is eljuttatnak az idős embereknek.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával valósult meg a "Pusztán Hatan a Felzárkóztatásért" elnevezésű program.
A Tápéi Polgárőr Egyesület a Tápéi réten lakó idős embereket a szolgálat ellátása alkalmával mindig meglátogatják, ha kell, segítenek a bevásárlásban is.
2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
17 §.(2) A polgárőri szolgálat ellátása során a gépjárművön figyelmeztető jelzést adó készülék - jogszabályban meghatározottak szerint - működtethető.
A 12/2007. (III. 13.) IRM rendelet 9.§ 1/j pontjára kell hivatkozni egy kérelemben, melyet benyújtasz az okmányirodába. Ez alapján beírják a forgalmi engedélybe, hogy a "gépjármű figyelmeztető jelzés használatára jogosult".