Ötödik alkalommal rendezték meg Csengelén a hagyományőrző disznóvágást. Ez évben előszőr téltemető felvonulást is rendeztek a falu utcáin.

Polgárőr hírek
1993 február 28-a óta töretlenül működik mai nevén a Hódmezővásárhelyi Polgárőr Egyesületet, amely a mai napon tartotta jubileumi közgyűlését.
A Domaszéki Polgárőr Egyesület alapfeladatáshoz hűen napi szinten ellenőrzi a domaszéki tanyavilágot. Településhez kicsivel több, mint 1000 tanya tartozik, mely tanyákat kiterjedt földesút hálózat köt össze.
Mint mindig Kübekházán mindig történik, valami a polgárőrség nem csak a határvédelemben vesz részt, hanem szerepet vállal a falu életében is.
Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és az Országos Polgárőr Szövetség támogatásával, Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége "Apró polgárőr" (Diákpolgárőr) utánpótlás programokat szervezett a multhéten.
Az Ásotthalmi Polgárőrök 2023.02.18-án a nappali időszakban bejárták az Ásotthalom külterületét, és meg látogatták az ott élő lakosságot.
Télbúcsúztató Szentesen
Több mint négyezren búcsúztatták a telet Szentesen. A Kossuth tér és annak környéke megtelt 2023. február 11-én délután 4 órakor, hogy a város apraja és nagyja együtt űzze el a telet.
A polgárőrök rendezvényt biztosítottak
Ásotthalom Nagyközségi Önkormányzat idén 2023. február 11-én, szombaton megrendezte 7 órától a III. Böllér Show és Kolbásztöltő és sütőversenyt a Bűbáj Élménybirtokon.
Az előző járőrszolgálat alkalmával begyűjtött lakossági ruhaadományokat szállították ki.
Az Ásotthalmi lakosság biztonságérzetét folyamatosan próbálják megőrizni es javítani a polgárőrök.
Közlemény
2011. évi CLXV. törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól
17 §.(2) A polgárőri szolgálat ellátása során a gépjárművön figyelmeztető jelzést adó készülék - jogszabályban meghatározottak szerint - működtethető.
A 12/2007. (III. 13.) IRM rendelet 9.§ 1/j pontjára kell hivatkozni egy kérelemben, melyet benyújtasz az okmányirodába. Ez alapján beírják a forgalmi engedélybe, hogy a "gépjármű figyelmeztető jelzés használatára jogosult".